A Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetsége szervezésében 10 páros részvétele mellett megrendezésre került a 2021. évi csónakos páros pergető verseny. Az október végi időpont kiváló napsütéses időt hozott magas légnyomási adatokkal. Az 5 órás horgászat nehezen indult, hiszen a párosok az első órában alig jutottak el kapásig, majd a nap előrehaladtával jelentkeztek az első ragadozók. Többségében kisebb csukák mellett egy-egy süllő, csapósügér és balin került a horgokra. Míg a mezőny nagy része horgászatával eleve kizárta a balin megfogásának lehetőségét, addig a győztes páros nagyon kombinatív és célzott horgászat mellett két balint is kicsípett, így megérdemelten nyert.
I. hely Szabó Attila – Szabó Norbert 228 cm.
II. hely Bencze Lajos – Juhász Attila 145 cm.
III. hely Hatvani Ádám – Németi Zsolt 142 cm.
IV. hely Göblyös Attila – Nádházi Lajos 73 cm.
A verseny legnagyobb hala egy 56 cm-es csuka volt, melyet a Kiss Tibor – Zámbó Roland páros emelt csónakba.
Képgaléria: