17 csónak 34 horgásszal indult neki a Hajdú-Bihar megyei pergető versenynek. A várakozásoknak megfelelően csuka, süllő, csapósügér és balin akadt a versenyzők horgára. A mezőny 68 darab halat fogott, ami a korábbi években tapasztalt fogásmennyiségekhez hasonló, az egyedek átlagsúlya viszont elmaradt a korábbiakhoz képest. A felkészültebb csapatok hamar elkezdtek a csatorna legszélén csukára horgászni, ami a mai nap megoldásának kulcsát szolgáltatta. Ezen túl mederben el lehetett csípni kicsi gumihalakkal csapósügereket, illetve szintén eredményesen fogtak Szabó Norbiék balinokat a reggeli ködben a csatorna közepéről, nagy sebességgel vezetett blade-ekkel. A verseny legnagyobb hala egy 53 cm-es csuka volt Hatvani Ádám, Németi Zsolt csónakjából. Ebben az évben külön díjjal jutalmaztuk a Csalibutik támogatásával a legtöbb halfajtát megfogó csapatot, Kovács Gergely és Tóth Imre párosa csuka, sügér, süllő és kősüllő megfogásával vitte el ezt a díjat. Valamennyi díjazottunknak Puskás Máté botépítő egy-egy 50.000 ft-os kedvezményt ajánlott fel egyedileg készített botjainak az árából, továbbá köszönjük szépen a Fish-Fantom Horgászegyesület horgásztanyájának biztosítását, mely a rendezvény bázisául szolgált.
I. helyezett: Szabó Norbert – Szabó Attila 11 hal – 396 cm
II. helyezett: Kiss Tibor – Zámbó Roland 8 hal – 299 cm
III. helyezett: Csontos István – Szabó László 6 hal – 220 cm
Legnagyobb hal: Németi Zsolt – Hatvani Ádám 53 cm-es csuka
Legtöbb megfogott halfajta: Tóth Imre – Kovács Gergely csuka, süllő, csapósügér, kősüllő
Díjazottjaink a megérdemelt kupákon túl vásárlási utalványokkal is elismerésre kerültek. Részletes eredmények az oldal legvégén.
Üdvözlettel: Krakkó Tamás
Név | Fogott hal | Összes cm | Legnagyobb hal | Fogott darabszám | Eredmény | |||||||||||
1 | Szabó Attila | csuka | Balin | csuka | balin | balin | csuka | csuka | csuka | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | 1. hely | |
Szabó Norbert | 33 | 46 | 32 | 52 | 46 | 27 | 39 | 31 | 33 | 29 | 28 | 396 | 52 | 11 | ||
2 | Kiss Tibor | csuka | csuka | csuka | sügér | csuka | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | 2. hely | ||||
Zámbó Roland | 48 | 47 | 40 | 25 | 33 | 44 | 35 | 27 | 299 | 48 | 8 | |||||
3 | Csontos István | csuka | csuka | csuka | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | 3. hely | ||||||
Szabó László | 36 | 39 | 39 | 39 | 40 | 27 | 220 | 40 | 6 | |||||||
4 | Márton Márk | sügér | csuka | csuka | csuka | sügér | sügér | csuka | csuka | 0 | 0 | |||||
Hajdi Péter János | 12 | 47 | 26 | 25 | 11 | 13 | 26 | 28 | 188 | 47 | 8 | |||||
5 | Németi Zsolt | csuka | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | Legnagyobb hal | ||||||||
Hatvani Ádám | 35 | 41 | 53 | 45 | 174 | 53 | 4 | |||||||||
6 | Koncsek Károly | csuka | csuka | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | ||||||||
Koncsek Károly Balázs | 27 | 36 | 35 | 27 | 27 | 152 | 36 | 5 | ||||||||
7 | Madarász András | csuka | csuka | csuka | Balin | sügér | 0 | 0 | ||||||||
Szántó Sándor | 43 | 42 | 27 | 27 | 12 | 151 | 43 | 5 | ||||||||
8 | Kovács Gergő | sügér | csuka | csuka | kősüllő | Fogassüllő | 0 | 0 | Legtöbb fajta | |||||||
Tóth Imre | 15 | 19 | 32 | 34 | 23 | 123 | 34 | 5 | ||||||||
9 | Nagy Annamária | csuka | csuka | csuka | 0 | 0 | ||||||||||
Radácsi Gábor | 49 | 35 | 35 | 119 | 49 | 3 | ||||||||||
10 | Futó István Dávid | csuka | sügér | Csuka | Sügér | 0 | 0 | |||||||||
Kovács László | 38 | 13 | 43 | 20 | 114 | 43 | 4 | |||||||||
11 | Végh József | csuka | csuka | 0 | 0 | |||||||||||
Szabó Sándor | 23 | 45 | 68 | 45 | 2 | |||||||||||
12 | Tóth Lajos | csuka | csuka | 0 | 0 | |||||||||||
Nagy István | 30 | 35 | 65 | 35 | 2 | |||||||||||
13 | Orosz László Erik | csuka | sügér | csuka | csuka | 0 | 0 | |||||||||
Orosz László Erik | 24 | 8 | 13 | 18 | 63 | 24 | 4 | |||||||||
14 | Tóth Attila | sügér | 0 | 0 | ||||||||||||
Tóth Benedek | 22 | 22 | 22 | 1 | ||||||||||||
15 | Balla Mihály | – | 0 | 0 | ||||||||||||
Kis András | – | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||
16 | Borsi Tamás | – | 0 | 0 | ||||||||||||
Számel Péter | – | 0 | 0 | 0 | ||||||||||||
2154 | 53 | 68 |