Több esetben írtam már egy-egy horgászélményről, érdekességről, számomra új felfedezésről, melyet egyesületi tagjaink szívesen olvasnak. Úgy történik évről évre, hogy a tavaszi, kora nyári finomszerelékes horgászatok lezártával kezdődik a nyári nagy meleg, a döglött víz, a horgászélmények elmaradása. A négy évszakos horgászok ilyenkor reménykedve várják a szeptemberi hűvös reggelek beköszönését, a reggeli párát, majd a délutáni melegítő napsütést. A mostani szeptemberben azonban idáig ez az időszak elmaradt, gyakorlatilag nyári időjárás jellemzi napjainkat. Ennek ellenére igyekeztem olyan lehetőséget találni, melynek során a pergetőszezon elkezdhető. Horgászataim során szeretek inkább a hangulatra, természetre, nyugalomra koncentrálni, valamint keresem az olyan helyzeteket ami a rutinszerű horgászaton kívül esik. Ez együtt jár néha egy-egy, a halfogás szempontjából nézett sikertelenséggel, de a felfedezés öröme sok mindenért kárpótol olykor-olykor.
Sok éve túrázok kenuból a Tisza folyón, s ennek hatására irányítódott figyelmem a domolykóra. Járulékos halként ugyan sok esetben fogtam már kisebb-nagyobb példányokat, de célzottan még nem pecáztam rá. Így született meg az elhatározás, majd néhány órányi információ gyűjtés után kivettem egy nap szabadságot, hogy csónakba szállhassak.
Ezek azok a bokrok, búvóhelyek, melyek tartják a ragadozókat az év legnagyobb részében, mondhatni ezekben és ezek környezetében lakik a domolykó.
Sokszor hallott, már-már elcsépelt frázis, hogy közel kell dobni a búvóhelyhez. Úgy érzem, hogy a közel-t nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sokat emlegetett Béla bátyánk azt mondaná, hogy „kicsi, b***d meg, ne közel, hanem k***a közel dobj” !
És ha ezt pontosan teszed, akkor ez lehet az eredmény. Természetesen, míg az ember gyakorlatlan, addig a tökéletes dobásra való törekvés együtt jár csalivesztéssel, bokorlátogatással, vízben való turkálással. Viszont ez mind a horgászatnak és a természet szeretetének a része.
A horgászatom kezdetén igyekeztem az eddig is bevált crank típusú wobblereket dobni a halnak. A nap még alacsonyan járt, így nem sütött bele a vízbe. Ezáltal a domolykókat inkább a felszín közelében sejtettem. A kiválasztott csalitípuson túl számomra az az elsődleges, hogy mennyire lehet azt jól dobni. Azt vallom ugyanis, hogy mindennél fontosabb az, hogy a csalit oda kell dobni, ahol a hal van! A jól dobhatóság pedig domolykó esetében még fontosabb, hiszen ismert a fajtára jellemző félénkség és óvatosság, így igyekszek a hal „lakhelyétől” olyan legnagyobb távolságban maradni, ahonnan még nagyon pontosat tudok dobni.
Egy korábbi információgyűjtés alkalmával szerzett javaslat, illetve egy szintén korábbi saját tapasztalat alapján úgy határoztam, hogy megpróbálom a gumihalat. Ennek a csalitípusnak a vezetésében van talán a legnagyobb jártasságom, így bátran nyúltam hozzá. A korábbi finomszerelékes versenyzői múlt segített abban, hogy csak akkor tudsz egy új/másik módszer sikerességéről/sikertelenségéről meggyőződni, ha egy, az adott napon éppen működő halfogási technikát – még a folyamatos halfogás közben- leváltasz egy, a tesztelni kívánt technikára. Döntésemet az is támogatta, hogy addigra a nap már magasan sütött a vízbe, és sok helyen látható volt a teljes mederfenék szabad szemmel is. Így azt gondoltam, hogy a hal biztosan a mélyebb rétegekbe húzódik majd.
Bejött… Ugyan teljesen másképpen vezettem az apró gumit, mint azt a klasszikus süllőhorgászat megkívánja, de látszólag tetszett nekik… A csali beesését követően 1-2 másodpercet hagytam azt esni, majd felvettem a kontaktust vele. Ezt követően óvatos emelésekkel és pöccintésekkel vezettem hosszan úgy, hogy a fenéken ne koppanjon a fej. A pontos dobásokat természetesen itt is hangsúlyozom. „Nem pontosan, k***a pontosan!
Süllős koppintást követő gyors bevágás eredményeként beleragadt a kis „úttörő” pecabotom a mozdulatba. Izgultam, hogy a várható csuka le ne harapja az előkémet, majd…
márna! Kristálytiszta víz, jó idő, sok fogott hal, majd egy torpedó!
És hogy a nagyobb domolykók hol laknak? A mélyebb rétegekben, a búvóhelyek közelében. Ne feledjétek, hogy „nem pontosan, k***a pontosan!
És végül a nap utolsó hala egy kis sügér, mely a csalimat háromszor koppintotta meg, mire csónakba sikerült terelnem. Nem nagy hal, de szeretettel gondolok rá.
Remek nap volt, megérte az enyhe napszúrási tünetekkel végigforgolódott éjszakát is. Ne feledjétek, hogy a horgászélmények azzal kezdődnek, hogy kint kell lenni a vízparton és dobni kell a cájgot akkor is, ha egy-egy sikertelen nap néha becsúszik. Azt hiszem, ez most éppen egy sikeres napnak mondható.
Üdv.: Krakkó Tamás