Egyesületi verseny 2021

Hagyományos őszi egyesületi horgászversenyünket  ez évben is a Sziki tavon rendeztük meg  2021. szeptember 11-én szombaton. Az  egészségügyi járványhelyzet miatt tavaszi versenyünket nem tudtuk megrendezni, így a versengeni vágyó tagjaink csak ősszel mérhették össze tudásukat, az évek alatt kialakult  versenyhorgász, vándorhorgász és gyermek/ifjúsági kategóriákban. A tó halállományát dicséri, hogy már az első fél órában mérlegelni kellett egy 10,98 kg-os gyönyörű tükörpontyot, ami egyben a verseny legnagyobb hala is volt. Ezen kívül még kétszer kértek külön mérlegelést a versenyzők. Mindkét alkalommal 7 kg-nál nagyobb amur került a szákokba. Nálunk az egyesületi versenyek nem a véresen komoly versengésről szólnak, így vándorhorgász kategóriában jól megfért egymás mellett a feederes technika a hagyományos fenekezéssel. A versenyzői kategóriában is szabadon lehetett választani az úszós és a hosszúelőkés feeder technika között.   A horgászatot követően kellemesen elfáradva mindenki elfogyasztotta a kifejezetten finomra sikerült csülökpörköltet, és közben a díjak kiosztása sem maradhatott el. Kupákkal és tárgynyereményekkel jutalmaztuk a legsikeresebbeket.

Díjazottjaink versenykategóriában:

I. Szabó Gergő 6880 gr.

II. Darabos Bálint 3860 gr.

III. Csige Péter 3200 gr.

vándorhorgász kategóriában:

I. Alföldi Róbert 17.940 gr.

II. Ágoston Tibor 9600 gr.

III. Bai László 9320 gr.

IV. Madarász György 7760 gr.

V. Zilahi József 6920 gr.

VI. Harsányi Dezső 6700 gr.

Vándorhorgász kategóriában egyetlen nőként  versenyzett Halász-Barizs Gyöngyvér. 1860 grammos fogásában egy gyönyörű és ritkán látható compó is ékeskedett. Gratulálunk neki a sikerhez.

Ifjúsági kategóriában ez évben nem osztottunk díjakat, hiszen ezen kategória versenyzői nem tudtak eredményesek lenni, így ők jelképes tárgynyereménnyel távoztak a versenyről.

Az edzés jelentősége ezen a versenyen is megmutatkozott, hiszen Darabos Bálint a versenyzői kategória horgásza snecizéssel ért el 2. helyezést. Eredményhirdetés után a következő kérdést tettem fel részére: Hogy merted bevállalni ezt az apróhalas módszert ezen a nagyhalas vízen? Válasz: két alkalommal is voltam kint edzeni, s 2-3 kárásznál nem tudtam több halat fogni egy-egy tréning alkalmával. Így beleálltam a snecizésbe, ami stabilnak tűnt, s bíztam benne, hogy a verseny napján nem fog szakadni a hal. Bejött, gratulálunk…!

Képgaléria:

Üdvözlettel: Nádházi Lajos, elnök


Legfrissebb Hírek