XII. Feeder Országos Bajnokság Elődöntő, Szeged, Maty-ér
Idén végre sikerült eljutnom az ország egyik legszebb és számomra legvágyottabb versenypályájára. Szerda kora reggel már lent voltunk a parton. A 152 es helyet foglaltam el az első tréning alkalmával, és a taktikám az volt, hogy a rövid 12 méteres távon apróhalazok, a bóján pedig megpróbálok pontyot fogni. Két féle kaját próbáltam. Egy sima natúrt és egy túlaromázottat. Sajnos nem sikerült jól ez a nap, mert körülbelül 35 db. halat sikerült fognom.
A bójáról 1 darab törpét, míg a rövid távról kárászokat, keszeget. Már akkor hallottuk hogy nagyon helyfüggő lesz a pálya, hiszen volt ahol sikerült fogni 5-6 kiló halat is, máshol megúszták 20 darabbal.
Csütörtökre mindenki megérkezett, és a 2 km hosszú pályát 160 ember ülte le. Nekem a 29. helyen kellett gyakorolnom, és a taktika annyiba változott, hogy a bója helyett kijöttem 27 méterre. Az etetőanyagom ezúttal nem volt annyira aromás. Sikerült 46 db halat fognom, zömmel kárászokat, de sikerült egy kisebb amurt és kicsi pontyokat is horogra csalni és haltartóba terelni. Sajnos a benti táv most sem működött, de éreztem hogy erőltetni kell, mivel voltak olyan ellenfeleim akiknek sikerült onnan jobb halakat is fogni.
I. forduló:
Reggel már 6 órakor kint voltunk a parton, hogy időben meglegyen a kajakeverés. Sorsolásnál én a 146-os helyet kaptam. Az alapozó etetésbe raktam kevés csontit, pinkit, szúnyogot, illetve kukoricát. ( az élővel óvatosan kellett bánni mert ha sokat használtam odaállt a törpe). Mind a kettő távra 12-12 kosár kaja etettem. A rövid távval kezdtem a horgászatot, ahol a 2. dobásra sikerült fognom egy kispontyot, ezért ennél a távnál maradtam. A szektorban volt aki csak apróhalazott, volt aki csak a bóján próbált pontyozni. A verseny közben éreztem, hogy volt amikor megállt a hal, ezért elkezdtem az újra alapozást. Innentől fogva újra ütemesebben tudtam fogni a halat. A verseny vége előtt 1 órával többen elkezdték etetni a lógató 8 méteres távot. Én is így tettem a verseny vége előtt fél órával, hátha sikerülne fogni ott 1-2 db jobb pontyot. Sajnos nem így lett. 66 db hallal zártam az első fordulót, ami 6780 g és a 4. helyre lett elég a szektoromban, így az 56. helyről vártam az utolsó fordulót. Este a szálláson néztük a szombati előrejelzést, ami nagyon nagy szelet illetve 13 fokos hőmérséklet csökkenést jósolt. Ezért úgy döntöttem, hogy változtatni fogok a kaján illetve a horgászatomon is.
2. forduló:
A 116 os helyet sorsolták erre a napra nekem. A kaját jobban megnehezítettem, és a 12 méteres távról bementem 15 méterre. Az etetésbe nem nyúltam bele, maradt ami tegnap is volt. Ez alkalommal a benti távon kezdtem horgászni. Sajnos ott nem tudtam halat fogni, viszont a szomszéd a rövid távról elkezdte fogni a kárászokat, ezért én is kijöttem. Sajnos nekem nem állt össze itt a hal, ezért elkezdtem váltogatni a távokat. Az első órában 1 db halat sem tudtam fogni. A szomszéd bement a bójára, hogy hátha tud pontyot zsákmányolni, ezért én éltem a lehetőséggel és csináltam a rövidre megint egy újra alapozást. Ha tegnap bejött, hátha ma is működni fog! Működött! Sorban egymás után elkezdtem fogni a halakat róla. De éreztem, hogy mivel én 1 órát megúsztam hal nélkül, így nem állhatok jól a szektorban. Ezért hamarabb elkezdtem etetni a lógató távot és a 15 méteres távra is elkezdtem kukoricával etetni, hátha sikerül nagyobb pontyot fogni. Sajnos a rövid táv ma se jött be nekem, viszont a 15 méteres távról sikerült 4 db kisebb pontyot fognom. Ahogy néztem a többieket úgy gondoltam hogy ezt a napot nagyon elszúrtam és valahol a 8.-9. helyen lehetek. De a mérlegelésnél kiderült, hogy az 5. lettem 4225 gr.-os fogással. Így 9 ponttal zártam az idei elődöntőt ahol végül a 64. lettem így nem jutottam be a középdöntőbe.
Nagyon sokat tanultam ebből a versenyből is, és remélem, hogy a jövőben profitálhatok az itt szerzett tapasztalatokból. Köszönöm szüleim kiemelkedő támogatását, illetve köszönöm a támogatást a Hobbybolt Horgászboltnak, a Top-Fish Sporthorgász Egyesületnek, Dobos Jánosnak és Hajdú Tominak.
Darabos Bálint