Évadnyitó horgászversenynek is beillő versenyt szerveztünk a Keleti-főcsatornán, mely egyben a Keleti-Kupa sorozat első fordulója is volt egyben. A 17 főre tervezett verseny minden kiadó helyére érkezett nevező, így teljes létszámmal ültük le a pálya minden második helyét. A páros számú rajthelyek kihagyásának oka az volt, hogy képünk legyen arról, vajon nagyobb halmennyiség fogható-e meg abban az esetben, ha ritkábban ülünk a verseny során. Természetesen egyetlen próba nem próba, de az első forduló átlagfogása alapján mondhatjuk, hogy ezen a napon átlagosan több halat sikerült fogni mint a korábbi versenyek során. Természetesen az is igaz, hogy van hová fejlődni, de a végcélt nem téveszthetjük szem elől, reális célokat kell kitűzni az egy verseny alatt egy főre jutó átlagos fogás tekintetében. Ezen a versenyen átlagosan 1,9 kg jutott fejenként, ami nem mondható rossz eredménynek a csatorna jelleg figyelembe vételével.
A verseny során most is érzékelhető volt ugyan a szélső rajthelyek erőssége, bár érdekes módon a középső szektorban ejtett zsákmány mennyisége összemérhető volt a szélső szektorokéval. Leginkább dévérkeszeg és karikakeszeg adta a fogott halak nagyobb részét, míg a törpeharcsa vélhetően a kora tavaszi vízhőmérsékletnek, még nem jelentkezett az etetéseken. Tapasztalható volt, hogy nagyon finoman felkínált és pontosan vezetett csalival lehetett csak a halat a horgot rejtő csalira csalni, a nem kínálgatott eledelt nem vette fel. Mindenképpen másfajta horgászmódszer ez, mint amit a korábbi években megszoktunk tavainkon.
Örömünkre szolgál, hogy a versenyen részt vettek a fiatal generációból is horgászok, remélhetőleg ők is ráéreznek a folyóvízi és a tavi horgászat közötti különbség szépségeire.
Folytatás következik, következő forduló május 05.-én…..
A szektorok első helyezettjei fogott súly alapján :
I. Dudás Imre 6230 gr.
II. Nádházi Lajos 3860 gr.
III. Göblyös Attila 3345 gr.
Néhány érdekes kép…