Megyei csapatversenyek_2021

A megyei szövetség szervezésében könnyűszerelékes és hosszúelőkés feeder kategóriában egyaránt 9-9 horgászcsapat mérte össze erejét a Látóképi tározón. Egyesületünk mindkét kategóriában indított csapatot. A finomszerelékes kategóriában induló négy versenyző válogatóversenyek alapján jutott a megyei versenyre, míg a hosszúelőkés feeder csapatunk 3 fiatal versenyzőből, önálló szerveződés alapján került kiválasztásra. Mindkét csapat több alkalommal is részt vett a versenyt megelőző edzésnapokon, így dobogóeséllyel indult a csapatbajnokságon. Annak ellenére, hogy a verseny napján fogható halmennyiség nem érte el az edzésnapok fogásmennyiségét, versenyzőink remekül megoldották a feladatot.

Finomszerelékes kategóriában 9 helyezési számmal, csapatunk az első helyen végzett. Gratulálunk a csapattagoknak, valamint köszönetet mondunk az őket nagy mértékben segítő csapattársaknak. Csapattagok: Fülöp Balázs, Dobos János, Krakkó Tamás, Kovács Gyula

Feeder kategóriában 8 helyezési számmal 2. helyen végzett csapatunk, mely a várakozásokat is túlszárnyalta. Gratulálunk a nagyon fiatal, szinte tini csapatunknak! Csapattagok: Csige Péter, Darabos Bálint, Vilmányi Mátyás, csapatvezető: Nyéki Viktor

Viktor a csapat szervezésében és edzésében végzett kimagasló munkáját külön is megemlítem, mely példaértékű, s a továbbiakra nézve is reménykeltő. Gratulálunk, és köszönjük Viktornak!

Igazi csapatszellem és segítőkészség mutatkozott minden Top-Fish SHE kötődésű horgász részéről, sikerült elérni azt a célt, hogy a csapatba kerülés versengése mellett, tudunk örülni a közös sikernek.

Egykori többszörös egyéni megyei bajnokunk, Pintér Lajos is kilátogatott a versenyre.

A képekről is sugárzik az összefogás, az egymás iránti tisztelet és segítőkészség, ami ez alkalommal csapat aranyat és csapat ezüstöt jelentett egyesületünknek. Gratulálunk!

Az úszós kategória részletes eredményei:

csapat neve húzott szám A (hsz.) B (hsz.) C (hsz.) D (hsz.) Összhelyezési szám összsúly végeredmény
Top-Fish SHE 0 1 5 2 1 9 36940 1
Balmazújvárosi Környezetbarát HE 0 7 4 3 2 16 28400 2
Tiszavirág HE 0 4 2 5 6 17 25120 3
Sellő HE. 0 6 1 6 5 18 27380 4
Álomhal HE. 0 8 3 1 7 19 23660 5
Hajdúszoboszlói Horgászegyesület 0 3 7 7 3 20 21440 6
Hajdúböszörményi SNECI HE 0 2 6 4 8 20 19880 7
Csali HE. 0 5 8 8 4 25 18220 8
Hajdúszoboszlói Kárászos Tavi SHE 0 9 9 9 9 36 4700 9

A feeder kategória részletes eredményei:

csapat neve húzott szám A (hsz.) B (hsz.) C (hsz.) Összhelyezési szám összsúly végeredmény
Balmazújvárosi Környezetbarát HE. 0 2 2 2 6 30080 1
Top-Fish SHE 0 1 3 4 8 23800 2
Álomhal HE. 0 5 1 3 9 28550 3
Püspökladányi Mélyvíz Horgászegyesület 0 4 4 1 9 27640 4
Tiszacsegei Horgász és Természetvédelmi Egyesület 0 3 8 7 18 14100 5
Hajdúböszörményi SNECI HE. 0 9 6 6 21 10680 6
Csali HE. 0 6 7 8 21 8900 7
Petőfi Horgász Egyesület Nagyrábé 0 7 5 9 21 8560 8
Sellő HE. 0 8 9 5 22 9600 9

Legfrissebb Hírek