Parti Pergető Verseny a Keleti-főcsatornán

A Hajdú-Bihar megyei Horgász Szervezetek Szövetsége ez évben az utolsó versenyét is megrendezte. A Keleti-főcsatornán 26 versenyző részvételével zajlott a partról pergetők versenye. A csatorna hajdúszoboszlói szakaszán a szövetség mintegy 60 horgászhelyet kaszált meg a kényelmes vízhez jutás érdekében, ahol a horgászok 2-3 km-es partszakaszon versenyezhettek. A vízterületre jellemzően csukák, csapósügerek, süllők adták a zsákmány nagyobb részét, ezen túl egy-egy balin és harcsa is gazdagította a zsákmányt. A korábbi évekhez képest a megfogott süllők száma emelkedett, ami kellemes meglepetést okozott. Versenyzőink a becsületesség jegyében maguknak mérték és fotózták a horogra csalt és zsákmányolt halakat, melyet a szervezők a verseny végén hitelesítettek. Fontos ez abból a szempontból, hogy a halaknak a lehető legkevesebb stresszel járjon a horgászok felé nyújtott élmény, így azok a partra kerülést követően nagyon rövid időn belül visszaúszhattak a csatorna rejtekhelyeibe.

Díjazottjaink:

I. Bokor Csaba (6 hal 152 cm)

II. Futó István (4 hal 145 cm)

III. Póti József (5 hal 139 cm)

IV. Kardos Máté (3 hal 135 cm)

Legnagyobb halat fogó versenyző: Varga Csaba (61 cm-es csuka)

Legtöbb halfajtát fogó versenyző: Krivács Róbert (csuka, süllő, csapósügér)

Az első négy versenyzőt kupákkal és vásárlási utalvánnyal díjazta a szövetség, továbbá a különdíjakat a Fish-Fantom Horgászbolt és a Debreceni Csali Horgászegyesület ajánlotta fel szintén vásárlási utalványok keretein belül. Puskás Máté egyedi botépítő minden díjazottnak 50.000 ft kedvezményt biztosít egyedileg gyártott, új horgászbot rendelése esetén. Köszönjük nekik a támogatást, amivel hozzájárulnak a szélesebb körű versenyélet támogatásához.

Üdvözlettel: Krakkó Tamás

Név Hal Méret Hal Méret Hal Méret Hal Méret Hal Méret Hal Méret Darab Összfogás (cm) Eredmény Díj
Bokor Csaba Csuka 36 Csuka 33 Csuka 35 Csapósügér 12 Csapósügér 20 Csapósügér 16 6 152 I. helyezett Kupa + 15 000 Ft
Futó István Csuka 36 Süllő 36 Süllő 32 süllő 41 4 145 II. helyezett Kupa + 10 000 Ft
Póti József Csuka 37 Kősüllő 27 Kősüllő 27 Kősüllő 20 Kősüllő 28 5 139 III. helyezett Kupa + 5 000 Ft
Kardos Máté Csuka 48 Csuka 43 Csuka 44 csuka 3 135 IV. helyezett Dream Fish Horgászbolt felajánlás 5 000 Ft
Szabó Attila Csuka 24 Csuka 36 Csuka 31 Csapósügér 18 4 109
Kígyós István Csuka 30 Csuka 31 Harcsa 41 3 102
Krivács Róbert Csuka 29 Süllő 48 Csapósügér 24 3 101 Legtöbb fajta halat fogó Debreceni Csali Horgászegyesület felajánlás 5 000 Ft
Zámbó Roland Csuka 30 Csuka 33 Csuka 38 3 101
Varga Csaba Csuka 61 1 61 Legnagyobb hal Kupa + Fish Fantom Horgászbolt felajánlás 10 000 Ft
Lisztes János Süllő 41 Csapósügér 14 2 55
Dani István Csuka 49 1 49
Molnár Kristóf Süllő 18 Balin 29 2 47
Szabó Sándor Süllő 46 1 46
Hunyadi László Csuka 45 1 45
Kiss Tibor Csuka 36 1 36
Szabó Norbert Süllő 32 1 32
Kovács László Süllő 30 1 30
Tóth Lajos Süllő 26 1 26
Tóth Imre 0 0
Szabó Sándor 0 0
Fibecz Zoltán 0 0
Radácsi László 0 0
Nagy István 0 0
Orosz László 0 0
Orosz László 0 0

Legfrissebb Hírek