Szeptember, iskolakezdés, domolykózás…

A tavaly szeptemberi sikeres domolykózás emlékei folytán ez évben is elhatároztam, hogy nem hagyom ki a “vénasszonyok nyara” kínálta lehetőséget, s egy-két napot a természetben töltök horgászbottal. Szándékosan nem azt írom, hogy horgászni megyek, mert az utóbbi időben inkább kedvelem a természetközeli időtöltést horgászbottal, mint a reggeltől estig tartó eredményorientált horgásznapokat. Ezen horgászkirándulásokat tovább fűszerezi, mikor számomra ismeretlen, vagy kevéssé ismert vizekre jutok el. Fogott halmennyiség szempontjából ez rizikósabb mint a járt úton közlekedni, de élményben már akkor is többet ad egy-egy ilyen horgászkirándulás, ha azon pár halat sikerül fogni.Horgászkajakkal vágtam neki ezúttal a gyors folyású, változó mederviszonyokkal rendelkező folyónak, ahol helyenként alig 5cm-es vízmélység váltakozik az akár több méteres mélységekkel. Ezen mederviszonyok eredményezik az örvényes, limányos, olykor-olykor rohanó módon változatos vizet.

A konkrét felszerelésigény minimális. Bot, orsó, 6 darab műcsali, egyetlen tartalék előke és egy csőrös fogó. Nem hiszem, hogy minimális pergetőfelszereléssel és minimális gyakorlattal rendelkező pergetőhorgásznak ne lenne olyan csali a dobozában, amivel eredményesen lehet domolykóra pecázni. Sokkal inkább a horgászat mikéntje a fontos. Bot és orsó terén annyi elvárás van, hogy pontosan lehessen vele dobni 4-6 grammos műcsalikat. Felszerelés terén én sokkal inkább ennek az ellenkezőjével találkozok, ahol indokolatlan módon halmozva van a cucc.

Még vízre szállás előtt dobtam néhányat egy visszaforgós rész határán található növénymező szélére, és a sulyom alól (következő kép) támadta meg ez a gyönyörű balin a lassan vezetett aprócska csalit. Különleges élményt jelentett, hogy a hátulról sütő nap a kristálytiszta vízben a teljes akciót láthatóvá tette. Ugyan nem ezért jöttem elsősorban, de kezdetnek nem rossz, gondoltam….

Nem csak azért kell a szükséges de elegendő mennyiségű felszerelést magunkkal vinni, mert az egyszerűség könnyebbséget jelent a horgászat során, hanem mert ebbe a szűk kis kajakban azért túl sok hely nincsen felesleges eszközök számára. Egyszerűsítsünk, s élvezzük a horgászat természetességét.

A következő képeken gyönyörű fényekben úszó, nagyon szép halakat láthatunk…

Hová dobjunk a siker érdekében? Én törekedtem arra, hogy elsősorban lombkorona alatti vízterületekre essen a csalim, a parthoz minél közelebb. Ez már egy jó kiindulási alap. Amennyiben ezen helyek még a vízsebesség szempontjából is változatosak és van esetleg víz alatti tereptárgy is, akkor azok extra lehetőséget kínálnak. Egy idő után megtanulja a horgász, hogy nem kell sokat dobni, hiszen a kevesebb, de jól kiválasztott és jól kivitelezett pontos dobásokkal eredményesebbek lehetünk.Talán ez a kép a kedvencem…. Ezen a 100 méteres szakaszon minden van, ami egy domolykónak kellhet.

Ő nem egy kapitális méretű hal, mondhatni a legkisebb ebben a csokorban, de ezek a színek….

Mire a nap magasra ért, tartottam egy pihenőt az elmaradhatatlan csónakmenüvel. Jobb híján ezúttal az autó csomagtartójában. Majd mielőtt visszaültem volna a vizijárművembe, röviden meglátogattam egy várat a környékről, s beszélgettem kicsit helyi horgászokkal, akik ezt a fotót készítették.

Adott még pár halat a délután, de az izgalmak nem múltak el. Évekkel korábban megtanultam, hogy a domolykó olyannyira izgága hal, hogy azt kézzel megfogni és a vízből kiemelni nem veszélytelen mutatvány. Jelenti ez azt, hogy vízből való kiemelést követően nyugalmi állapotból őrült ugrálásba kezd, így a szája környezetében lévő szabad horgokkal nagyon könnyen pórul járhatunk. Kezdőknek egyáltalán, sőt még gyakorlottaknak sem ajánlom, hogy kézzel vegyék ki manapság trendi módon.

Csalit váltottam annak reményében, hogy a mélyebb vízrétregekből nagyobb testű domikat tudok majd horogra csalni. Ez idáig rendben is volt, mert pár dobást követően koppant a bot, s erőteljes húzást követően testes hal került a felszínre. A meglepetés akkor jött, mikor az általam megszokottnál nagyobb méretű hal a csalival a szájában “halálforgásba” kezdett, beleakasztva a műcsali szabadon lévő horgát mélyen a lábszáramba. Kibírtam röhögés nélkül, ezért mindenkinek azt javaslom, hogy használjon merítőhálót!

Miután elvégeztem magamon egy ambuláns műtétet egy multifunkciós szerszámmal, azért tovább dobtam a csalit. Megbabonázott a táj szépsége, érintetlensége és a halak válasza az erőfeszítéseimre. Tulajdonképpen nem is voltak ezek erőfeszítések, hiszen jó eséllyel ki lehetett találni, hogy ha “oda” dobok, van komoly esélyem kapásra, a kapás meg jó arányban halat jelent.

Próbálkoztam a képen látható szakadt part előtti mély vizeken testes halat fogni, de ezen a külső íven kapásig nem jutottam el. Miután a sodrással továbbhaladtam, ismét fás-bokros részre jutottam, s alkalmaztam a “győztes csapaton ne változtass” taktikai elemet, visszatérve az árnyékot adó lombkorona alatti horgászathoz. És mint egy jól megszerkesztett forgatókönyv szerint, a nap végéhez közeledve kicsíptem a bandanagyot!

Húúú, micsoda peca volt ez! Azt még nem tudom, hogy az év legjobb horgászkirándulásán vagyok-e túl, de hogy ez nagyon közel lesz hozzá, az biztos. Itt jut eszembe az az örökbecsű mondás, hogy “a bugyi ugyan nem a világ legjobb dolga, de nagyon közel van hozzá” 🙂

Üdvözlettel: Krakkó Tamás


Legfrissebb Hírek